Mama

admin küldte be 2020. 01. 07., k - 20:30 időpontban

Már egy hete csak a mamára 
gondolok mindíg, meg-megállva. 
Nyikorgó kosárral ölében, 
ment a padlásra, ment serényen. 

Én még őszinte ember voltam, 
ordítottam, toporzékoltam. 
Hagyja a dagadt ruhát másra. 
Engem vigyen föl a padlásra. 

Csak ment és teregetett némán, 
nem szidott, nem is nézett énrám 
s a ruhák fényesen, suhogva, 
keringtek, szálltak a magosba. 

Nem nyafognék, de most már késő, 
most látom, milyen óriás ő - 
szürke haja lebben az égen, 
kékítõt old az ég vizében.